Friendly Traveler

Friendly Traveler

Észak-Írország: Belfast, egy nap alatt

2019. november 10. - Kamilla93

Na jó, a cím lehet, hogy egy kicsit félrevezető, hiszen a rossz időre (azaz szakadó esőre) való tekintettel csak egy fél napot töltöttünk el Észak-Írország fővárosában. November elején diplomaosztó miatt utaztunk ismét Írországba és ha már arra jártunk, úgy döntöttünk, hogy egyik nap elkirándulunk Belfastba.

Első utunk a Titanic Belfast kiállítás jellegzetes épülete felé vezetett, amit - ha valaki nem tudta volna - azért pont ebben a városban építettek meg, mert annak idején maga a híres hajó óriás is pont itt készült el. A modern épület, ami az utóbbi néhány évben gyakorlatilag a város egyik jelképe lett, a kikötőnél, az úgynevezett Titanic negyedben található.

img_20191109_130144.jpg
A Titanic kiállítás épülete Belfastban

Az épületbe belépve interaktív kiállítássorozaton keresztül követhetjük végig a hajó életét. Az első teremben Belfast és a Harland and Wolff hajógyár történetével ismerkedhettünk meg. Ezután betekintést nyerhettünk a hajókészítés mikéntjébe, ahol a kiállítás ezen részén még egy mozgó libegőszerű járművel is közlekedhettünk, ami még hangulatosabbá tette a hajógyártási munkálatok megismerését. Ezután még inkább kifejezetten a Titanicé lett a főszerep: bemutatásra került a kialakítása, a felszereltsége, hogy milyen szobát kaptak az egyes osztályon utazók és még sok más érdekesség is.

img_20191109_121036.jpgimg_20191109_121019.jpgimg_20191109_121118.jpg
A Titanic első-, másod- és harmadosztályán utazó vendégek kabinjai

A kiállítássorozatot a hajó tragédiájának bemutatása zárta. Elolvashattuk az utolsó segélykérő üzenetek szövegeit, röviden megismerkedhettünk néhány túlélő történetével, valamint azzal, hogy milyen visszhangot vert később a szerencsétlenség a köztudatban, a törvényhozásban és a médiában. Úgy gondolom, hogy akit érdekel a történelem, vagy akár kifejezetten a Titanic legendás története, annak mindenképp érdemes meglátogatnia ezt a helyet, hiszen számos érdekfeszítő dolgot tudhatunk meg nem csak a tragédiáról, de a hajó egész történelméről. 

Miután végeztünk a kiállításon, egy gyors ebédet követően, utunk tovább vezetett a belvárosba. A szakadó eső és hideg miatt csak egy gyors sétát tettünk, miközben megtekintettük a Belfast belvárosában található nevezetesebb épületeket, mint a The Crown Liquor szalon, az operaház, vagy a városháza épületét.

img_20191109_134259.jpg
The Crown Liquor Saloon

img_20191109_134439.jpg
Grand Opera House

img_20191109_144759.jpg

City Hall

Az időjárási viszontagságok miatt - az Albert memorial clock és a Saint Anne's Cathedral betervezett meglátogatását kihagyva - a városnézést a St. George's Market-ben zártuk. Ez a hely egy az igazi vásárcsarnokos hangulatot idéző eklektikus piac. Mi a kései ebéd miatt nem tettük, de aki erre jár, annak ajánlott megkóstolnia a helyi ételkülönlegességeket, pl. a curry-s marhát, vagy a helyi piaci desszerteket. Lehet, hogy csak a szombati nap miatt, de a vásárcsarnok közepén felállított asztalok és székek mellett még egy helyi banda könnyűzenei előadását is hallgathatta, aki betévedt egy-két falatra.

img_20191109_143723.jpgimg_20191109_143216.jpg
St. George's Market kívülről és belülről

Összességében Belfast érdekes város, bár más hangulatú, mint az ír főváros Dublin. Annak azonban, aki kicsit hosszabb időre érkezik a környékre, mindenképpen érdemes lehet egy fél- vagy akár egynapos kitérőt tenni Észak-Írország szíve felé.

Rövid programterv egynapos belfasti kiránduláshoz ITT található.

A bejegyzés trackback címe:

https://friendlytraveler.blog.hu/api/trackback/id/tr7315299458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása